Roger Federer öt játszmában legyőzte Andy Roddickot az angol nemzetközi bajnokság döntőjében. Federer a 15. Grand Slam-tornagyőzelmével megelőzte Pete Samprast, és ezzel ő minden idők legeredményesebb férfi teniszezője. A svájci teniszező sikere azt is jelenti, hogy visszaveszi az első helyet Rafael Nadaltól a világranglistán.
Azzal, hogy Roger Federer pályára lépett az Andy Roddick elleni wimbledoni fináléban, máris tenisztörténeti mérföldkőhöz érkezett: a svájci a 20. Grand Slam-döntőjét kezdte meg (a korábbi 19-ből 14-et nyert meg, és mind az ötször Rafael Nadal ellen bukott el), amivel Ivan Lendl előtt ő lett a csúcstartó.
A sportág szerelmeseit azonban egy másik rekord tartotta lázban, amely a 15-ös szám körül forgott. Ahogy a BBC sportrovata nemes egyszerűséggel feltette a kérdést a honlapján: vajon Roger Federer-e a legnagyobb? A megkérdezett szakértők közül néhány – többek között Tim Henman, Boris Becker, Greg Rusedski – határozottan állították, hogy a szemükben a svájci minden idők legjobbja. Azonban arra, hogy a Grand Slamek történetének legeredményesebbje is lesz-e a 15. GS-győzelem megszerzésével, a Roddick elleni meccs volt hivatott választ adni…
A mérkőzés, amelyen tiszteletét tette a brit társadalmi élet legnagyobb személyiségei mellett megannyi korábbi teniszhatalmasság, így például megjelent Federer „virtuális ellenfele”, Pete Sampras is, aki – a találkozó előtt még a svájcival együtt – 14 egyéni Grand Slam-diadalt számlált.
Federer és Roddick egyaránt stabilan kezdte a saját adogatójátékát. A korábbiakhoz képest Roddick produkált több meglepetést: bombaerős szervái mellett remek elütésekkel jutott pontokhoz. Azonban ellenfelének sem volt különösebb gondja a szerváival, többször is nullára nyert játékot.
5:5-nél Roddick először került bajba az adogatásánál, és Federer többször is közel járt hozzá, hogy sikeresen használja ki a bréklehetőséget, ám nem egy esetben centikkel ütötte az alapvonalon túlra a labdát. A harmadik ilyen lehetőségénél a sólyomszem is csak alig látott különbséget. Az angolszászok által előszeretettel csak A-Rodként emlegetett amerikai négy fogadóelőnyt hárított.
Ehhez képest a következő játékban Federer első bizonytalankodását kihasználta Roddick 30:40-nél, és némi meglepetésre máris a 6. kiemelté lett a játszma. 7:5 Roddicknak
A második szett még ennél is kiegyensúlyozottabban alakult, mindkét fél folytatta a kiváló adogatásait, és szinte alig hibáztak (Roddick 3, Federer 6 ki nem kényszerített hibát ütött az első játszmában).
A tie-break azonban annál több izgalmat hozott, mondhatni, Roddick minibrékjei után minidráma zajlott le a centerpályán. Az amerikai kétszer is pontot csikart ki Federer adogatásából, elhúzott 4–1-re, majd 6–2 után négy szettlabdája volt. Elhibázta mindet. Talán felrémlett benne a 2003 és 2005 közötti időszak – mindháromszor a bázeli okozta a vesztét akkoriban Wimbledonban, és kétszer is a döntőben –, amikor a hálónál messze pályán kívülre ütötte a labdát, miközben Federer már verve volt. A svájci mester visszajött, és zsinórban hat pontot szerezve elvitte a játszmát. 5:7, 7:6 (8–6) Federer szempontjából
Érdekes, hogy a kritikusai által csak „ütőgépnek” titulált Roddickhoz hasonlóan Federer is ontotta magából az ászokat, sőt annak ellenére, hogy rosszabbul ütötte az első szerváit, több pontot ért el belőlük az amerikainál.
Ilyen szervajáték mellett nem volt meglepő, hogy a harmadik szettben is csak a rövidítés döntött. Federer pontosabban kezdett, és ugyan Roddick hárított két játszmalabdát, a svájci egy gyönyörű szerva-röptét követően álmai kapujába jutott. 5:7, 7:6 (8–6), 7:6 (7–5) Federernek
Roddick azonban gondoskodott az izgalmakról, amikor a negyedik szett elején élt a bréklehetőségével (1:3), irányítása alá vonta a játszmát, és egyenlített. 5:7, 7:6 (8–6), 7:6 (7–5), 3:6 Roddick fellépése agresszívabb volt, mint az ötszörös bajnoké, és ennek köszönhetően mindenkinél jobban megszorította Federert, mint az idén az All England Clubban eddig bárki (a tavalyi döntős csupán Philipp Kohlschreiber ellen vesztett előzőleg egy játszmát), vagy mint ő bármelyik korábbi wimbledoni meccsükön.
Következett a zsinórban harmadik ötszettes wimbledoni döntő végjátéka. Az összecsapás képe nem változott, az adogatójáték dominált, és 5:5-ig egyik fél sem adott esélyt a másik fogadásánál. Ekkor felsejlett az elmúlt évi Nadal–Federer finálé emléke, amikor az utolsó játszmában csak 16 gém után dőlt el a mérkőzés a spanyol javára, illetve felvetődött a kérdés: vajon Federer el tudja-e venni végre ellenfele adogatójátékát kilenc, brék nélküli wimbledoni döntős szettet követően? (Tavaly Nadallal szemben, és most a Roddick elleni első négy szettben sem brékelt, egyszer sem!)
Nos, miután 7:7-nél Roddick egyenlített, az már biztos volt, hogy a 16 gémet az idén is elérik. Sőt 8:8-nál veszélybe is került Federer, miután egy nagyszerű fonák egyenes után Roddick két bréklabdához jutott, a svájci azonban újított, higgadt szervát követően négy pontot csinált zsinórban, így ismét az amerikaiak kedvencén volt a nyomás.
Ő azonban nem ingott meg, így folytatódott a gigászi küzdelem és fokozódott a feszültség. Roddick számára újra megjelent halványan a győzelmi délibáb 12:12, 30:15-nél, azonban Federer egy ásszal, majd a 100. nyerő ütésével szertefoszlatta a víziót. Az álomszerű képződmény 13:12, 40:40-nél Federernek is feltűnt, ám néhány pillanat múlva már a múlté volt. (Eközben a két játékos megdöntötte A. J. Cooper és N. A. Fraser 1958-as, leghosszabb döntőbeli szettjének – 13:11 – csúcsát.)
És amikor – ahogy a BBC egyik hozzászólója írta – „a gyerekek már sírtak a teáért”, 15:14-nél, Federer meccslabdához jutott, Roddick keze megremegett s hatalmas out-ot ütött. 5:7, 7:6 (8–6), 7:6 (7–5), 3:6, 16:14 Federernek
Kommentáld!